A Külgazdasági és Külügyminisztérium a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség útján közzétette a Nyugat-Balkán Beruházási Támogatási eszköz pályázati felhívását, amely mintegy 2,85 milliárd forint vissza nem térítendő forrást tesz elérhetővé hazai gazdasági társaságok számára. A támogatási eszköz a Magyar Kormány kifektetési stratégiájának egyik első eleme, elősegítve a magyar vállalkozások külföldi profitszerzését és e profit hazahozatalát. A támogatás a Szerb Köztársaság, Montenegró, valamint Bosznia és Hercegovina közigazgatási területén megvalósuló induló beruházásokra, illetve megújuló energia termelést szolgáló fejlesztésekre használható majd fel. A támogatás alapintenzitása 50%, amely - a nagyberuházások kivételével - középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, mikro- és kisvállalkozások esetén 20 százalékponttal növelhető. A legkisebb támogatható projektméret 100 millió Ft, azzal, hogy a beruházáshoz nyújtható támogatás összege el kell, hogy érje az 50 millió forintot. A pályázati anyagok benyújtása előzetes regisztrációhoz kötött, amelyre a jelentkezőknek 2019. november 14-ig nyílik lehetősége a pályázati felhívásban részletezett módon.
A pályázati felhívást és a regisztrációs adatlapot az érdeklődő szervezetek itt érhetik el.