3 millió euróval támogatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével a nyíregyházi DSC2000 Kft. projektjét, melynek köszönhetően a hazai cég Újvidékre kiterjesztve folytatja az acélszerkezetek készítésére, a gépgyártásra, valamint a fémmegmunkálásra irányuló tevékenységét.
Az újabb hazai sikertörténet roppant kedvező beruházási környezetben valósult meg, hiszen a közúti, vasúti és hajózási lehetőségeknek köszönhetően nagyszámú külföldi befektetői jelenlétre lehet számítani a régióban, ami nem utolsó sorban, újabb kapukat nyithat meg a DSC2000 Kft. előtt. Mindezeken felül érdemes megemlíteni, hogy a Vajdaságban az ipari termelés 4,7 százalékkal nőtt és a munkanélküliségi ráta is mérséklődött. A Magyarország és Szerbia közötti magas rangú diplomáciai kapcsolat kiváló gazdasági együttműködést is produkál, ennek remek példájaként szolgál a Külpiaci Növekedési Támogatás keretében finanszírozott 5 millió eurós, magyar tulajdonú beruházás.
Bihari Katalin, a külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár az üzem megnyitóján tartott beszédében elmondta: „Szerbia a Nyugat-Balkán országai közül 2022-ben Magyarország legjelentősebb kereskedelmi partnere volt. Kétoldalú kereskedelmi forgalmunk megközelítette a 6 milliárd eurót, ami körülbelül 36%-os növekedést jelentett az előző évhez viszonyítva.”
Jenei Gábor a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója kiemelte: „Szintet léptünk, nem csupán a kereskedelmi adatok terén, de az egymás gazdaságába való beintegráltság kapcsán is, hiszen most már magyar vállalatok hoznak létre munkahelyeket Szerbiában, és fordítva is van példa Magyarországon szerbiai tőke befektetésére.”
Milorad Radojević, Újvidék Város gazdasági tanácsosa, a városi tanács tagja hozzátette: „Újvidéken 40 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az elmúlt 10 évben, a munkanélküliség pedig rekord alacsony, mintegy 6,7 százalékos. Minden befektető, aki Újvidékre érkezik nagyon fontos számunkra. Szeretnék köszönetet mondani a DSC2000 Kft-nek, hogy Újvidéket választotta egy újabb üzem megnyitásához.”
A termeléssel kapcsolatos kilátásokat tekintve Szilágyi Sándor, a DSC2000 Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „Most adott egy terület, amivel gazdálkodunk. Ahogy már említettem, hosszú távon szeretnénk bővülni. Területileg ez viszont jelenleg korlátozott, a Pobeda infrastruktúrájának köszönhetően már tárgyalunk arról, hogy a későbbiekben bármilyen irányba fejlesszük üzemünket, vagy akár egy teljesen más technológiai szakirányt is fel tudnánk venni, ami szintén része az acélszerkezet gyártásnak.”
A DSC2000 Kft. tervei között szerepel az új külföldi és belföldi partnerkapcsolati hálózat kiaknázása. A szerbiai leányvállalat a helyi munkaerőt célozza meg, kezdetben 15 fős létszámmal. A cél, hogy rövid időn belül 40 főre bővítse állományát. Az üzem további bővítése is tervben van már – tette hozzá Szilágyi Sándor.