Európai Regionális Fejlesztési Alap

A SportTech Hungary Programban résztvevő cégek közül négyen is bemutatkoztak a dubaji Világkiállításon

Esemény

Hír

2022. február 18.

A Puskás-díjasok Klubjának megalakulása, Magyarország nemzetközi sportéletben elfoglalt szerepének bemutatása, sportinnovációk és a SportTech Hungary Program ismertetése - ez jellemezte a Puskás-napot, mely a HEPA, az Expo 2020 Magyarország és a Puskás Alapítvány közreműködésével a dubaji Világkiállításon került megrendezésre 2022. február 16-án. Az esemény díszvendége Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, fővédnöke pedig Csányi Sándor MLSZ elnök és FIFA alelnök volt.

 

Mivel a Világkiállítás egyik fontos eleme az innováció, ezért a sportszakmai rendezvény kiváló alkalom volt arra is, hogy a SportTech Hungary bemutatása mellett a program által támogatott cégek is – név szerint a Seyu Solutions Kft., a Rebound Sports Kft., a Katker 2005 Kft. (Bestrong) és a Senso Media Zrt. – a HEPA támogatásával bemutatkozzanak. Erre a nap folyamán egy panelbeszélgetés adott lehetőséget, ahol az esemény látogatói többek között a cégekről készült videókat láthatták, a panel zárásaként pedig négy sportnagykövet (Hanga Ádám, Fucsovics Márton, Illés Fanni és Gyurta Dániel) bejelentkezését hallhatták.

 

Az esemény kiemelt sajtófigyelmet és aktivitást kapott, melynek köszönhetően a hazai és nemzetközi megjelenések által kölcsönösen erősíthető a SportTech Hungary és a dubaji esemény. A résztvevő sportinnovációs cégek a Puskás-napot követően február 19-ig – a B2B applikáció segítségével – még üzleti tárgyalásokon és bemutatókon is részt vesznek, ami szintén támogatja őket a termékük, szolgáltatásuk népszerűsítésében.

Esemény

Hír

2022. február 18.

További hírek