Európai Regionális Fejlesztési Alap

Ezerarcú Magyarország – a bor és víz hazája

Megnyitotta kapuit az 55. Újvidéki Nemzetközi Turisztikai Vásár.

Esemény

2024. november 28.

Az expó jelentőségét hazánk számára tovább növeli, hogy partnerországként jelenhet meg a 2024. november 28-tól három napon keresztül zajló eseményen.


A rendezvény hivatalos megnyitóján hazánk képviseletében Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete köszöntötte a résztvevőket. A nemzeti stand megnyitóján megjelent és köszöntőbeszédet mondott Nestor Andrea, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettese, dr. Fazekas Márta, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusdiplomáciai osztályvezetője, Nikola Lovrić, az Újvidéki Vásár ügyvezető igazgatója és Dr. Nenad Ivanišević, gazdaságért és turizmusért felelős tartományi titkár.


A Vajdaság egyik legfontosabb rendezvényén 12 országból mintegy 240 kiállító vesz részt. A szervezők nagy érdeklődésre számítanak és Szerbia minden részéről várnak látogatókat, köszönhetően a vendégek számára biztosított különleges turisztikai promócióknak. Magyarország szempontjából figyelemre méltó újítás, hogy a hagyományosan kiemelt üdülőterületek mellett más, eddig kevésbé ismert térségek is bemutatkoznak a vásáron. Így Magyarország gyakorlatilag valamennyi tájegysége szerepel a kiállításon a turisztikai kínálatával.


A rendezvényen való részvétel a kétoldalú gazdasági és üzleti kapcsolatok fejlesztése mellett kiváló lehetőséget teremt a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeinek bemutatására, valamint hazánk ismertségének és láthatóságának növelésére egyaránt.

E mellett célunk a szerb–magyar barátság további erősítése és a két ország közötti turisztikai együttműködésekben rejlő potenciál további növelése.

 

Magyarország egyre népszerűbb a nemzetközi turisták körében, ezt igazolja az is, hogy 2024-ben, az év első kilenc hónapjában összesen 6,6 millió külföldi vendég érkezett magyarországi szálláshelyekre, ami közel 16 %-os növekedést jelent 2023 ugyanezen időszakához képest.
A szerb turisták körében is népszerű desztinációnak számít hazánk. 2024 első kilenc hónapjában mintegy 107 ezer szerb vendég látogatott el Magyarországra, akik összesen 226 ezer vendégéjszakát töltöttek el nálunk. A szerb vendégek 55%-a Budapestet választotta úticélként, azonban népszerű volt Szeged és térsége (21%-os aránnyal), valamint a Balaton és Győr-Pannonhalma térségei (egyaránt 4-4%-kal).


Hazánk példaként szolgálhat a Vajdaság és Szerbia számára, mint vezető turisztikai desztináció a közép-kelet-európai országok között – kiemelve a bor-, fürdő- és kerékpáros turizmust. Ez utóbbiak bemutatására és népszerűsítésére érkeznek a rendezvényre kiállítóink, hogy közös szervezésű nemzeti standon mutatkozhassanak be.


Hazánk megjelenésével kapcsolatos szakmai előkészítési és szervezési feladatok ellátásával a Külgazdasági és Külügyminisztérium a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökséget bízta meg.
A nemzeti stand kialakítása elsősorban Magyarország promóciójára fókuszál, ugyanakkor a hazai vállalkozásoknak is lehetőséget teremt konkrét szolgáltatásokkal való megjelenésre.


A nemzeti stand és a megjelenési koncepció alapja és üzenete a víz és bor találkozása. A víz alatt a termál/gyógyvíz és wellness turizmust értjük, míg a bor a magyar borturizmust jelképezi. Kiemelt régiók termál és wellness turizmus vonatkozásában a déli városok, úgy mint, Mórahalom, Makó, Szeged, Pécs és Harkány. A bor és borturizmus kiemelt régiója Tokaj-Hegyalja és a Balaton.


10 magyar kiállító cég vesz részt a rendezvényen: az előbb említett városok képviselői, továbbá utazási irodák, szállodalánc és regionális képviselőként a Visit Balaton 365.


A rendezvény ideje alatt a magyar nemzeti standon a látogatók a következő attrakciókkal találkozhatnak: magyar borvidékek bemutatója és borkóstoló; Hungaricum alapú ételek kóstolója; a Kalocsai Porcelán Manufaktúra porcelánfestő bemutatója; fotópont, ahol az érdeklődők emlékezetessé tehetik látogatásukat.


Az esemény első napján bemutatkozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a második nap folyamán Szeged, Pécs és Harkány térségének jut a főszerep, míg a harmadik és egyben záró napon Makó és a balatoni régió kerül a figyelem középpontjába. A rendezvény három napja során a magyar vendéglátás és turizmus ágazat számos, kiemelt jelentőségű képviselője is lehetőséget kap, hogy megismertesse a termékeit, szolgáltatásait. 


A nemzeti standon belül kialakításra került egy Borbár, ahol azon túl, hogy a kiállítás nyitvatartási ideje alatt az érdeklődők önállóan megízlelhetik a magyar borokat, napi két tematikus borkóstoló is várja a látogatókat, amelyen szerb nyelven is beszélő borszakértő mutatja be a borrégiókat és magukat a borokat is. A magyar gasztronómia népszerűsítése érdekében a Borbár mellett egy látványkonyhában kínálnak hungarikum alapú, tradicionális magyar konyhát reprezentáló kóstolókat.

 
A stand része az a fotópont is, amely azt a célt szolgálja, hogy bevonzza a látogatókat a magyar stand belső terébe, valamint a hazai fürdővárosok ihlette utcarészlet”, amely különleges hangulatot kölcsönöz a magyar kiállítói térnek.

 
Kiállítóink örömmel várják az érdeklődőket. A háromnapos rendezvényen – a kiállító partnerekkel együtt - mindent megteszünk annak érdekében, hogy hazánkat, mint partnerországot még jobban megismerjék a rendezvényre látogatók.

Esemény

2024. november 28.

További hírek