Együttműködési megállapodást írt alá Kun Zsuzsanna, a XIA vezérigazgatója és Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója azon a stratégiai találkozón, amelyen részt vett a XIA részéről dr. Szeverényi Ivonn, exportfejlesztési szakértő és Ősze Vivien, nemzetközi és partnerkapcsolati szakértő, valamint a HEPA szakmai felelős kollégái.
Az együttműködés célja a két ügynökség szakmai tevékenységének szorosabb összehangolása annak érdekében, hogy közös stratégiai irányvonalak mentén segítsék a hazai kis- és középvállalkozások, startupok innovációs és K+F tevékenységét, sikeres külpiacra jutását, partneri kapcsolatainak kibontakozását.
Hasonlóan a XIA-hoz, melynek fő profilja, hogy új tehetséggondozó programokkal, képzésekkel, mentoring szolgáltatásokkal segítse a hazai startupokat, a HEPA is elkötelezett aziránt, hogy minél szélesebb körben támogassa a már exportáló vagy exportképes hazai kkv-k innovációs tevékenységét, mivel a nemzetközi versenyképességnek egyre inkább ez a mozgatórugója. Szintén ebben nyújt kiemelkedő segítséget Magyarországon a HEPA vezetésével működő Enterprise Europe Network (EEN) konzorcium, amely az EU egyetlen és a világ legnagyobb üzletfejlesztési hálózata.
Jenei Gábor, a HEPA vezérigazgatója a megbeszélésen hangsúlyozta: „Célunk, hogy a magyar cégek hozzáadott értékét növelni tudjuk, és a tudásalapú magyar export méltó helyet foglaljon el a nemzetközi gazdaságban. Jó hír, hogy már most számos ilyen sikertörténetünk van, a vállalkozók pedig maguktól ismerik fel az innováció szükségességét, nem ritkán összefogva más hazai gazdasági szereplőkkel.”
Kun Zsuzsanna, a XIA vezérigazgatója hozzátette: „Nagy lehetőség rejlik ebben a kooperációban, hiszen számos kapcsolódási pontunk van a HEPA-val, és maximálisan törekszünk ezek kiaknázására. Együttműködésünk keretében immár az innovációs ökoszisztéma teljes egészét tudjuk támogatni közvetlenül, így még hatékonyabban segíthetjük a magyar cégek és vállalkozások fejlődését és nemzetközi piacra lépését.”
A HEPA és a XIA közötti szakmai partnerség a 2022-es Collision Konferencián kezdődött, ahol a Torontói Magyar Főkonzulátus és a HEPA kanadai partnerirodájának közreműködésében indult párbeszéd, az Expanding Horizons idei áprilisi online eseményén pedig a két intézmény már közösen mutatta be az észak-amerikai és kanadai piacra lépést támogató programokat.
A most aláírt együttműködési megállapodás értelmében a felek népszerűsítik egymás szakmai képzéseit, tanácsadást nyújtanak az exportorientált vállalkozásoknak a térségbeli külpiaci stratégia kialakítása területén, segítik egymás tevékenységét a potenciális partnerek felkutatásban, a külkapcsolati hálózat megerősítésében, valamint közös megjelenéseket szerveznek az innovációs tematikájú nemzetközi eseményeken.
További információk, interjúegyeztetés:
Márton Kata kommunikációs munkatárs, kommunikacio@xiagency.hu
Német Attila, marketing és kommunikációs osztályvezető, HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség sajto@hepa.hu