A Széchenyi 2020 program keretében Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult GINOP-1.3.7-19-2020-00001 projekt 2023 októberében sikeresen lezárult.
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös konzorciumában megvalósult „Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez KKV-k számára” elnevezésű FIT FOR EXPORT kiemelt projekt elsődleges célja a hazai KKV-k versenyképességének növelése, nemzetközi piacon való megjelenésének előkészítése, illetve külpiaci növekedésének támogatása volt.
A projekt eredményeként az exportáló vállalatok köre bővült, az ad hoc jelleggel exportáló KKV-k helyett pedig növekedett a stabil, rendszeresen exportáló, külpiacokon jelen levő KKV-k száma, a már exportáló vállalatok piaci jelenléte stabilabbá vált, exportképességi hatékonyságuk javult.
A projekt célcsoportjába a Magyar Multi Program I. fázisában résztvevő vállalkozások mellett az exportpotenciállal rendelkező, vagy már exportáló mikro, kis- és középvállalkozások tartoztak.
A HEPA által nyújtott szolgáltatások között szerepelt a KKV-k által kedvelt többféle online, illetve fizikai megjelenést igénylő képzések és workshopok során elsajátítható tudás átadása, valamint olyan innovatív megoldások kialakítása, mint az Online Kiállítói Tér, vagy épp a Streaming szolgáltatás, egyes cégek részére továbbá szakmai marketing kisfilmek is készültek. Nagy népszerűségre tett szert továbbá az USA piacra lépési program, melynek keretein belül a KKV-k hazai, illetve tengerentúli képzéseken vehettek részt és bepillantást nyerhettek az USA piac sajátosságaiba.
A Fit for Export projekt keretében pályázatra jelentkező cégek a regisztráció során kitöltöttek egy exportérettségi felmérést, mely HEPA által meghatározott export-érettségi kategóriák alapján exportérettségi besorolást kaptak. A Magyar Multi Programban résztvevő cégek a lefolytatott interjúk keretében már előzetesen megkapták az exportérettségi besorolást.
A projekt keretében nem történt pénzbeli támogatás nyújtása a pályázatban résztvevő cégek részére, adott szolgáltatásokat tudtak igénybe venni az exportérettségi szintjükhöz mérten.
A GINOP-1.3.7-19 – Fit for Export projekt keretében nyújtott szolgáltatásokon keresztül a 2022-23-as években összesen 177 vállalkozást tudtunk felkészíteni az eredményes külpiacra lépésre.
A projekt eredményessége számokban:
- Exportminősített vállalkozások száma: 410
- Projekt keretein belül megkötött szolgáltatási szerződések száma: 177
- Teljesített képzések száma: 178
- Bemutatkozó marketing kisfilmek száma: 20
- Online Streaming – nemzetközi online bemutatkozási alkalmak száma: 17
- USA piaci programban résztvevő KKV-k száma: 35
A Fit for Export program keretében kialakított Online Kiállítói Tér segítségével a hazai cégeknek lehetőségük van online megjelenésre külföldi piacokon, felkelteni a potenciális külföldi ügyfelek érdeklődését, illetve bemutatkozni számukra élelmiszeripar, mezőgazdaság, egészségipar, környezetvédelmi ipar, építőipar, nehézipar, ill. informatikai szektorban egyaránt.
A KKV-knak a platformon lehetőségük van létrehozni saját standjaikat, melyeken megjeleníthetik termékeiket, elhelyezhetik marketing és tájékoztató anyagaikat, videófelvételeiket vállalkozásuk népszerűsítésére és potenciális ügyfelek bevonzására. A látogatók nézelődhetnek a feltöltött standok között, szűrhetnek az egyes iparágakra vagy akár specifikusan cégekre is. Jelenleg az állandó kiállítás keretein belül fedezhetik fel a standot feltöltött cégek profiljait, de a platform lehetőséget ad különböző kiállítások szervezésére, iparág specifikus események lebonyolítására is.
Egyes szolgáltatások keretein belül (online iparági roadshow) az egy iparághoz sorolható vállalkozások online lehetőséget kaptak a külföldi célpiac szereplőivel való kapcsolat felvételre, az üzleti tárgyalások megkezdésére.
A lebonyolításban a KGA-k és a partnerirodák aktív közreműködésére is számíthattunk mezőgazdaság / agráripar/ élelmiszeripar / IT / fém-, gép-, járműipar / elektronika / könnyűipar (fa-, papír-, bútor-, textil, kreatív stb.) / egészségipar / vegyipar ágazatok vonatkozásában az alábbi régiókban:
- Nyugat Balkán országai (Szerbia, Bosznia Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Macedónia, Albánia)
- Törökország
- Arab öböl
- Németország, Ausztria, Svájc, Hollandia
Az online streaming szolgáltatás a partnerek idő- és térbeli korlátok nélküli nemzetközi bemutatását tette lehetővé. Az élő bejelentkezésekre 2022. december hónapban került sor.
A HEPA Fit for Export projekt keretében digitális exportfejlesztésre fókuszáló képzéseket indított, amelyek a programban résztvevő cégek számára felkészítést nyújtanak a külföldi piacra lépéshez az alábbi témakörökben:
- e-learning képzések
- Webáruház és honlap trendek a külpiacokon, e-kereskedelem stratégiák
- Online hirdetési eszközök és visszamérés
- Online workshopok
- Online marketing stratégiai tervezés
- Közösségi média használattal a külpiacon
- Workshop (jelenléti formában) - A pitchelés technikája
Külpiacra lépő vállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó szakmai támogatás
A PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft-vel (továbbiakban: PwC) megkötött szerződésben meghatározott feladatok szerint 80 KKV került bevonásra a programba, mellyel hozzájárultak a projektben vállalt indikátorok teljesüléséhez.
Programban potenciálisan részt vevő cégek számára szelekciós eljárás került kidolgozása, mely segítette a cégek értékelését és kiválasztását, valamint a szolgáltatási csomagok összeállítását.
A programba jelentkező cégek közül 35 cég került kiválasztásra az előzetes felmérés és a személyes interjúk kiértékelését követően. A kiértékelést a PwC a HEPA szakértőivel együttműködésben végezte el. Ezen cégek részére személyre szabott fejlesztési terv kidolgozására került sor. Exportérettségi és USA piacira kerülés lehetőségét mérlegelő szempontok alapján a cégek besorolása is megtörtént, mely alapján a program sikeresen megvalósult 2022. szeptemberében az alábbiak szerint:
- A program 20 KKV számára nyújtott hazai képzéseket. A hazai képzésen, olyan USA piaci potenciállal rendelkező cégek vettek részt, melyek rendelkeznek értékelhető árbevétellel és referenciával, nemzetközi szinten versenyképesek és reális esélyük van az USA piaci sikerre. Csoportos és egyéni konzultációk és workshopok formájában magyar és USA piacon tapasztalt trénerek, üzletfejlesztési szakemberek mutatták be az USA piacot, az USA sikerhez szükséges tényezőket és egy coaching folyamat keretében készítették fel a cégeket.
- 10 KKV részvételével zajlott a Fit For Export projekt Miamiban megrendezett programja. A piaci potenciállal rendelkező cégek a három hetes USA-ban megvalósuló program első részeként 2 hetet töltöttek Miamiban, ahol piaci és üzleti orientációs tréning keretében, üzleti, értékesítési, termék és marketing területen stratégiai ismereteket szerezhettek USA piacon tapasztalt trénerek, üzletfejlesztési szakemberektől.
- A Fit for Export USA helyszíni program következő állomása az amerikai főváros és vonzáskörzetének legnagyobb startup eseménye, a DC Startup Week volt.
Az amerikai fővárosban a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a PwC együttműködésében a külpiaci sikerre legesélyesebb, kiválasztott KKV-k részesülhettek hatékony szakmai felkészítésben egyéni üzleti konzultációk, piaci és üzleti orientációs tréningeken keresztül.
A program keretében a washingtoni nagykövetség egy exportfejlesztési workshop-ot, valamint egy pitch eseményt is szervezett az üzleti delegáció részére, ahol a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy washingtoni szakemberek, befektetők előtt bemutathassák termékeiket, szolgáltatásaikat. A rendezvény vendégeit Takács Szabolcs, magyar nagykövet a washingtoni nagykövetségén fogadta.