Európai Regionális Fejlesztési Alap

Tegyük újra versenyképessé Európát!

-

Hír

2024. november 26.

Szilágyi Gergő, Magyarország düsseldorfi főkonzulja "Make Europe Competitive Again” címmel tette közzé hazánk uniós elnökségének apropóján készült írását a mintegy 100 export-, illetve importorientált vállalkozást tömörítő észak-rajna-vesztfáliai külkereskedelmi szövetség (Außenhandelsverband NRW) évente kiadott magazinjában.


„Az európai gazdaság kihívásai és kilátásai a globális versenyben - magyar szemszögből” alcímmel látta el a tartományi szakszövetség lapjában megjelentetett elemzését Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának vezetője. Ennek megfelelően az öregkontinens versenyképességi helyzetét taglaló esszéjének bevezetőjében Szilágyi Gergő visszatekintett a mögöttünk álló évtizedre utalva arra, hogy a napjainkban jelentkező problémák jóval régebben gyökereznek, azonban változó világunk turbulenciái olyannyira felerősítették ezeket, hogy a probléma, mint fogalmazott: „aktuálisabb és sürgetőbb, mint valaha”. Végül az írása címeként szolgáló „Make Europe Competitive Again” mottót a bevezetőben kontextusba helyezi a soros magyar elnökségi pozíció céljaival kapcsolatban.


Mintegy megalapozva az írás alaptézisét, a bevezetőt követően historikus gazdasági adatokkal, valamint prognózisokkal támasztja alá, hogy Európa súlya a világgazdaságon belül fokozatosan csökken és ez a trend tovább erősödhet a jövőben.
Mint írja: „A következő évekre vonatkozó prognózisok különösen aggasztóak, mivel ezek szerint a legnagyobb európai gazdaságok átlagosan legfeljebb 1%-os növekedésre számíthatnak. Ez az USA esetében az előrejelzések szerint viszont eléri a 3%-ot, Kínában majdnem az 5%-ot, Indiában pedig a 7%-ot.”


Szilágyi Gergő azonban nem csupán a problémákra világít rá írásában, de a megoldáshoz szükséges eszköztárat is felkínálja az olvasó számára: „Európának tehát a protekcionizmus és a „vám-, ill. adóháborúk” trendjét a szabad, ugyanakkor szabályokon alapuló és egyre intenzívebb globális kereskedelem érdekében, a „konnektivitás” kulcsszava mentén tett jelentős erőfeszítésekkel kell ellensúlyoznia. Mindehhez képest kifejezett aggodalommal tekintünk a további – ráadásul jórészt az EU által kezdeményezett – akadályokra és terhekre.” – fogalmazott a német nyelven közzétett publikációjában.


A Green Deal példáján keresztül az európai gazdaságpolitikát alakító elvrendszerek hiányosságaira is rávilágított, majd a „Technológiasemleges Iparstratégiáról” címmel ellátott bekezdésben osztja meg a Magyarország által kínált megoldásokat a versenyképességi problémákra. Ennek részeként a külkereskedelemhez kapcsolódóan így fogalmazott: „A nyitott gazdaság és a nemzetközi gazdasági együttműködés előmozdítása – különösen kétoldalú uniós kereskedelmi megállapodások formájában – ebben az összefüggésben különösen fontos számunkra. Külkapcsolatainkat ideológiamentesen, a lehető legszorosabb partnerségben kell megszerveznünk, hogy ellenállóbbá váljunk a globális válságokkal szemben és ismét meghatározó szerepet játszhassunk a világ színpadán.”


Utolsó bekezdésében Szilágyi Gergő bemutja miként működik a konnektivitás és a pozitív üzleti környezet elve a gyakorlatban a magyar külgazdaság rendszerében. Ennek során szót ejtett a Keleti és Déli Nyitás stratégiájának sikereiről, valamint ismertette a hazánkba áramló FDI kibocsátóország szerinti szerkezetét rámutatva ezzel arra, hogy hazánkban napjainkban keleti és nyugati befektetések egyaránt jelentős értékben realizálódnak.  Emellett természetesen a magyar exportsikerekről is szólt soraiban, kiemelve, hogy Magyarország nem csak 149,2 milliárd eurós exportrekordot tudott felállítani 2023-ban, de 9 milliárd eurós külkereskedelmi többletet is sikerült elérnie.


Írását végül a magyar-német kereskedelmi kapcsolatok méltatásával zárja, a vállalkozók számára pedig a „Let’s trade Europe great again!“ jelmondattal üzen Szilágyi Gergő.

Hír

2024. november 26.

További hírek