Európai Regionális Fejlesztési Alap

Telt házas üzleti reggeli a HEPA-ban: fókuszban az orvostechnikai vállalatok

Esemény

Hír

2025. december 1.

2025. november 27-én a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szervezésében telt házas üzleti reggeli keretében egyeztettek a hazai orvostechnikai vállalatok kulcsszereplői. Az eseményt Dr. Artner Gábor Péter, a HEPA vezérigazgató-helyettese nyitotta meg. Ezt követően Dr. Steiner Arnold, a MediKlaszter alapító elnöke, valamint Csachó Melinda, a HEPA Ágazati Osztályának vezetője tartott prezentációt.  


Az egészségipar egész Európában, de Magyarországon is komoly nehézségekkel küzd, miközben tudásintenzív szektorként hazánk egyik húzóágazata. Ebből kifolyólag, a rendezvény fő prioritása – ezen kihívások megismerésén túl – az volt, hogy a résztvevők közösen vitassák meg a lehetséges megoldásokat, amelyekkel a fennálló akadályok hatékonyan kezelhetők. Kiemelt cél volt továbbá, hogy a jelenlévők megosszák egymással a már alkalmazott jó gyakorlatokat, ezzel is hozzájárulva az iparág exportképességének növeléséhez. 


Dr. Artner Gábor Péter hangsúlyozta, hogy a magyar orvostechnológiai ipar erős alapokon áll: 80%-ban hazai tulajdonú, magas hozzáadott értéket képvisel, és kiemelkedő innovációs teljesítményt nyújt. A járvány óta 70%-kal nőtt az iparág termelési értéke, amely ma már 360 milliárd forintot tesz ki. A hazánkban gyártott eszközök túlnyomó része, több mint 80%-a, külföldi piacokon kerül felhasználásra, világszerte. 

Ezt követően elmondta, hogy a versenyképesség megőrzését ugyanakkor komoly tényezők befolyásolják, többek között az inflációs nyomás, a magas energia- és munkaerőköltségek, az erősödő ázsiai versenytársak és a növekvő tanúsítási költségek. Éppen ezért van szükség az ehhez hasonló szakmai rendezvényekre, amelyek exportfókuszú megoldások feltárására fókuszálnak. 
Zárásként kiemelte, hogy a HEPA elkötelezett abban, hogy kézzelfogható piaci eredményeket támogató exportfejlesztési hátteret biztosítson az orvostechnikai vállalatok számára is.


Dr. Steiner Arnold ismertette, hogy a közel 110 éves múlttal rendelkező iparág jelentőségét jól mutatja, hogy éves árbevétele megközelítőleg 500 milliárd forint és több mint 40 ezer főt foglalkoztat. Véleménye szerint az ágazatot sújtó kihívások kezelésére öt bevált gyakorlat áll rendelkezésre: 


1.    szoros együttműködés: az orvostechnikai vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek kooperációja, gyakori konzultációja;
2.    a hazai pénzügyi finanszírozás megszervezése;
3.    az exportfolyamatok megkönnyítése, amelyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HEPA kiemelt szerepet játszik;
4.    tudásközpontokkal való szoros együttműködés;
5.    aktív európai szintű partnerségek erősítése, létrehozás.


Emellett felhívta a figyelmet az olyan orvostechnikai kiállítások jelentőségére, amelyeken a HEPA tradicionálisan megjelenési lehetőséget biztosít a magyar cégek számára, mint például a WHX, a CPHI, valamint a MEDICA. 


Csachó Melinda előadásában bemutatta a HEPA szerepét a MedTech szektor exporteredményességének támogatásában. Rámutatott, hogy a szervezet nemcsak tanácsadást nyújt, hanem aktívan támogatja a cégeket az exportálás minden szakaszában, piacismereti elemzések, stratégiai tanácsadás, nemzetközi kiállításokon és üzleti fórumokon való részvétel és regionális kirendeltségek révén. Az Enterprise Europe Network és az Exportakadémia révén a KKV-k innovációs lehetőségekhez, képzésekhez és európai együttműködésekhez jutnak.


A köszöntőket és prezentációkat követően a program tematikus panelbeszélgetésekkel és kötetlen kapcsolatépítéssel folytatódott.


A rendezvény fontosságát bizonyítja, hogy 17 hazai vállalat és egy felsőoktatási intézmény képviselői voltak jelen. 

Esemény

Hír

2025. december 1.

További hírek