Európai Regionális Fejlesztési Alap

Véget ért a Magyar-Iráni Üzleti Fórum – szintet lépett a két ország gazdasági kapcsolata

Esemény

Hír

2022. november 18.

Sikeresen zárult a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével Budapesten szervezett Magyar-Iráni Üzleti Fórum. A november 17-i esemény komoly jelentőséggel bír a két ország gazdasági kapcsolatainak a fejlesztésében és segítséget nyújt a magyar vállalkozások számára, hogy kijuthassanak az iráni piacra, valamint partnereket találhassanak üzleti tevékenységükhöz a 85 milliós lakosságú közel-keleti országban. A HEPA segítségével a Fórum során így 55 kétoldalú vállalatközi találkozót sikerült lebonyolítani a 44 magyar és iráni cégtől (ebből 11 iráni vállalkozás volt) érkezett 97 résztvevő között.

 

Irán jövedelmező piac lehet a magyar vállalatok számára. A két ország együttműködésének története régre nyúlik vissza, hiszen épp az Üzleti Fórum napjára esik a magyar-iráni diplomáciai kapcsolatok felvételének 85. évfordulója. A magyar kormány exportot támogató gazdaságpolitikájának köszönhetően 2015-óta a két ország közötti gazdasági kapcsolatok is jelentősen bővülni kezdtek.

 

„Bár kapcsolataink eddig inkább diplomáciai, mint gazdasági jellegűek voltak, Magyarország nagyon érdekelt az Iránnal való gazdasági együttműködés további elmélyítésében.” – fogalmazott Süveges Mária, a HEPA üzletfejlesztési és vállalati kapcsolatok igazgatója a Magyar-Iráni Üzleti Fórumon tartott előadása során.

 

2022 előreláthatólag egy újabb jó év lesz a két ország közötti kereskedelemben, és várhatóan csökkenni fognak a magyar-iráni gazdasági kapcsolatok elmélyítését gátló nemzetközi akadályok. Ennek köszönhetően jelentős mértékben növekedhet Magyarország Iránba irányuló exportjának volumene” – ismertette.

 

„Jelenleg a könnyűipart, az egészségipart és a járműipart tartjuk a legmegfelelőbb bővítési területeknek” – tette hozzá.

 

„Reméljük, hogy ezek az irányok kölcsönös alapot jelentenek Irán és Magyarország további együttműködéséhez. A HEPA elkötelezett a kiegyensúlyozott kereskedelem eszméje mellett, hiszen szerintünk ez a kölcsönös siker útja. A fent említett elképzelés alapján szeretnénk kiterjeszteni az Irán és Magyarország közötti kereskedelmi információcserét. Az együttműködés ezen új dimenziója segíti az iráni cégeket a magyar piacra való belépésben, ugyanakkor támogatja a magyar vállalkozásokat iráni üzleti tevékenységük folytatása vagy bővítése során.” – hangsúlyozta.

 

Süveges Mária, üzletfejlesztési és vállalati kapcsolatok igazgató Irán Magyarországra irányuló exportjáról is szót ejtett.

 

„Az Iránból származó behozatalunk több mint 89 százalékát a műanyag teszi ki, ezen kívül jelentősebb a különböző gyümölcsök és zöldségek részesedése is. Az iráni műanyag fontos a hazai műanyagipar számára, míg a közel-keleti országból származó egzotikus gyümölcsök, mint a datolya, a gránátalma és az olajbogyó nagyon népszerű, magas minőséget képviselő árucikkek Magyarországon” - ismertette.

 

A Gazdasági Fórum záróeseményeként Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere tartott közös sajtóértekezletet Szejed Ehszan Handuzi, iráni gazdasági miniszterrel.

 

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az Iránba irányuló magyar textil- és gyógyszeripari export, valamint a Magyarországra érkező iráni műanyagimport növekedésének köszönhetően 2021-ben összesen 45 százalékkal, míg idén eddig 55 százalékkal bővült a magyar-iráni kétoldalú kereskedelem volumene.

 

Mint mondta, a magyar mezőgazdasági és egészségipari cégek előtt újabb exportlehetőségek állnak. Jelenleg folyamatban van az importengedélyek kiadása a vetőmagok, a baromfihús és egyes orvosi készülékek esetében. Emellett a magyar vízgazdálkodási technológiák is rendkívül keresettek az egész közel-keleti térségben, így Iránban is.

 

„Sem politikai, sem jogi akadálya nincs, hogy az iráni és a magyar cégek kereskedelmi kapcsolatot ápoljanak egymással” - tette hozzá.

 

„Az iráni piacra való kilépésben pedig érdemes a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szolgáltatásait is igénybe venni” – hívta fel a jelen lévő hazai vállalatok figyelmét a tárcavezető.

 

„A HEPA továbbra is a magyar cégek rendelkezésére áll, hogy elmélyíthessék és megfelelően ápolhassák a kapcsolataikat iráni partnereikkel” - húzta alá Szijjártó Péter.

 

A sajtóértekezleten Szejed Ehszan Handuzi, Irán gazdasági minisztere is reményét fejezte ki az iránt, hogy a jövőben tovább fog erősödni a két ország gazdasági kapcsolata.

 

„Iránban adottak azok a feltételek, amelyek a beruházók számára fontosak. Rendelkezésre áll a szakképzett munkaerő, a szükséges infrastruktúra, valamint Irán bővelkedik a különböző nyersanyagokban és energiahordozókban” - hívta fel a miniszter a magyar cégek figyelmét, bíztatva őket, hogy beruházóként vegyenek részt iráni projektekben.

 

Mint mondta, az Irán és Magyarország között megkötött beruházás védelmi szerződés csökkenti a különböző kockázatokat. A magyar cégek pedig az iráni gazdasági lehetőségeket felhasználva komoly profithoz juthatnak.

 

A két miniszter szavai jól mutatják, mekkora kiaknázható lehetőség van a hazai vállalkozások számára az iráni piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség piackutatással, üzleti tanácsadással és exportorientált képzésekkel támogatja azokat a magyar cégeket, amelyek bővíteni szeretnék meglévő iráni érdekeltségeiket, vagy éppen most szeretnének belépni a közel-keleti ország piacára.

 

Esemény

Hír

2022. november 18.

További hírek