2026. január 6-9. között Las Vegas adott otthont a világ legnagyobb és legmeghatározóbb technológiai eseményének, a Consumer Electronics Show-nak (CES). A CES a technológiai világ legnagyobb szakmai kiállítása, ahol vezető márkák, feltörekvő startupok, befektetők, valamint iparági és kormányzati döntéshozók találkoznak. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség által koordinált magyar nemzeti standon 13 kiemelt hazai vállalat mutatta be innovatív megoldásait a nemzetközi közönség előtt.
A rendezvény mérete és jelentősége kiemelkedő volt, hiszen idén közel 150.000 látogató érkezett mintegy 160 országból, hogy megismerje a több mint 4.100 kiállító legújabb fejlesztéseit olyan területeken, mint a mesterséges intelligencia, digitális egészségügy, energiahatékonyság, vállalati megoldások, mobilitás, kvantumtechnológia, robotika és az immerzív szórakoztatás.
A magyar cégek is sokszínű portfólióval mutatkoztak be. Az ABZ Innovation a mezőgazdasági drónok sikerét követően kibővítette termékkínálatát, és a CES-re olyan magasnyomású épülettakarító drónokkal érkezett, amely egy 60 méteres csővel kapcsolódik a földi állomáshoz, és akár 200 bar nyomáson is stabilan működik.
Az ARH Informatikai Zrt. rendszámfelismerő és dokumentum-hitelesítő technológiákat kínált, amelyek akár rendészeti és katonai területeken is hasznosíthatóak. Az ASURA Technologies olyan mesterséges intelligencia alapú forgalomfigyelő és videóanalitikai rendszerekkel színesítette a kínálatot, amelyek hozzájárulnak az autópályák és parkolók biztonságának növeléséhez. Az Atlas Soft egyedi vállalati szoftvermegoldásokkal, az Uphome Smart Living+ pedig intelligens épületautomatizálási és okosotthon-technológiákkal jelent meg, amelyeknek köszönhetően a lakók egyetlen alkalmazás segítségével nyithatják ki a kaput, vezérelhetik a világítást, húzhatják fel a redőnyöket, sőt akár a liftet is előhívhatják.
A ProtectOne Global Kft. ultrahangos kullancs-, bolha- és poratkaellenes termékeivel érkezett, amelyek vegyszermentes megoldást kínálnak az élősködők ellen. Az európai piac sikeres meghódítását követően a Walmart - az Egyesült Államok legnagyobb áruházlánca - belistázta a vállalat termékét, történelmet írva ezzel, hiszen ez volt az első ilyen magyar termék.
A zöldinfrastruktúra-fejlesztés területén a Continest az összecsukható moduláris konténermegoldásaival, míg a Kuube a napelemes, önműködő okospadjaival képviselte a fenntartható innovációt. Utóbbira a NASA is felfigyelt, és hamarosan a Kennedy Űrközpontban helyezik el a magyar vállalat termékeit.
Az audiovizuális piacon a Lightware professzionális jeltovábbítási rendszereket – például switcheket – mutatott be. A Mindrove olyan viselhető szenzorokkal volt jelen, amelyek izom- és agyi aktivitást mérnek, majd mesterséges intelligencia segítségével gesztusokká alakítják az adatokat.
A Tommy-Invest Elektronikai Kft. ipari és járműipari fejlesztéseket, a Voltie elektromos járműtöltési megoldásokat szemléltetett. Utóbbi nemcsak magánszemélyeknek, hanem társasházaknak is kínál megoldásokat: akár 50 töltő képes egymással kommunikálni, így az elérhető elektromos kapacitást intelligensen osztják el.
A WaterScope egy okos tűzcsapot mutatott be, amely kétpercenként méri a vízhálózat nyomását, és erről óránként adatokat küld egy szerverre, ezzel nagy mértékben csökkentve az esetleges szivárgásból vagy csőtörésből fakadó vízveszteséget.
A magyar nemzeti standot kiemelkedő érdeklődés övezte, ami kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar vállalatok széles körben mutassák be technológiai és iparági kompetenciáikat, valamint új üzleti kapcsolatokat alakítsanak ki. Miközben több vállalat helyben értékesítési megállapodásokat kötött, a HEPA együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a dél-koreai Buszan városával. Ezzel párhuzamosan a WaterScope szintén MoU-t írt alá Dél-Korea állami vízügyi vállalatával, a K-Waterrel.
A CES 2026 magyar mérlege messze túlmutat a kiállított termékek számán vagy a stand látogatottságán. A bemutatott megoldások egyértelműen azt jelezték, hogy a magyar innováció nem csupán követi, hanem egyre több területen alakítja is a globális trendeket. Mindez különös jelentőséggel bír az Egyesült Államok relációjában is, amely hazánk egyik legfontosabb EU-n kívüli exportpiaca. A kivitel értéke 2024-ben megközelítette a 10 milliárd amerikai dollárt, amelynek 55-60%-a magas hozzáadott értékű, technológiaintenzív ágazatokban realizálódik.
