A koronavírus gazdasági és kereskedelmi hatásai

COVID-19

2021. április 1.

Megjelent a HEPA aktuális hírösszefoglalója, mely számos hasznos információt tartalmaz a koronavírus gazdasági és kereskedelmi hatásairól.

 

A friss összefoglaló ide kattintva PDF formátumban is letölthető.

 

 

Nemzetközi gazdasági és kereskedelemi folyamatok és előrejelzések

 

A Szuezi-csatorna a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonala, a tengeri világkereskedelem tíz százaléka megy keresztül rajta. A világkereskedelem fontos tengeri átjáróját napok óta eltorlaszoló Ever Given teherhajó napi szinten 9,6 milliárd USD értékű árut tartóztat fel. Békeidőben" óránként 400 millió USD értékű áru érkezik a Szuezi-csatornába, napi szinten nyugati irányba 5,1 milliárd USD, keleti irányba pedig 4,5 milliárd USD értékű szállítmány halad át a csatornán. Az Ever Given évtizedek óta a csatorna leghosszabb lezárását idézte elő, megközelítőleg több mint kétszáz hajó útját torlaszolta el, az érkezők pedig a dél-afrikai Jóreménység foka felé voltak kénytelenek kerülni. Az Ever Given kiszabadítása sikeres volt hétfő nap végére.

 

Az ipari óriások az elmúlt hetekben a vártnál hosszabb chip hiányra figyelmeztettek a COVID-korszak példátlan kereslete miatt, az autóktól a játékkonzolokon és videokártyákon keresztül egészen az okostelefonokig. Az olyan chipgyártók, mint a Renesas és partnere, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co., élen járnak a globális erőfeszítésben, hogy pótolják a chipeket, amik rengeteg fogyasztási cikk építőkövei. A Renesas teljes kapacitással üzemelteti a legkritikusabb üzemeket, hogy kielégítse a keresletet, a cégvezetés mégsem látja, mikor kerülhet egyensúlyi állapotba a piac – mondta Hidetosi Sibata vezérigazgató. Az ellátás az év első felében szűkös lesz,és a dolgok jelenlegi állása szerint ez a helyzet fennmaradhat az év második felében is.

 

62,4 ponton állt az eurózóna feldolgozóipari BMI-je márciusban, ami bőven az 50 pont feletti növekedési tartományban van. Az előző hónapban 57,9 ponton állt az index. A szolgáltatószektor 48,8 ponton állt, ami sokkal kedvezőbb az előző havi 45,7 pontnál és meghaladja az elemzői várakozásokat (46 pont), de még így is a szektor zsugorodását jelzi, hiszen 50 pont alatt áll. Az ipar helyzete tehát tovább javult, míg a szolgáltató szektor továbbra is érzi a járvány és az ellene hozott intézkedések hatásait.

 

 

Németország

 

Rontotta Németország hazai össztermékének (GDP) idei alakulására adott előrejelzését a német szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, az új prognózis szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 3,1%-kal növekedhet. Az előző, tavaly novemberben készített előrejelzésben még 3,7%-os GDP-növekedést valószínűsítettek 2021-re. A kilátások a koronavírus-járvány éppen novemberben felerősödött második hulláma, illetve a fertőzéshullám megfékezését szolgáló korlátozások miatt romlottak, a kibontakozást fenyegető legnagyobb kockázat pedig a formálódó harmadik hullám. Az oltási kampány előrehaladásával, a korlátozások fokozatos visszavonásával a következő hónapokban a belgazdaság is élénkül. Így a német gazdaság egészének teljesítménye 2021-2022 fordulóján ismét elérheti a járvány okozta válság előtti szintet, és a 2022-ben már 4%-os lehet a GDP-növekedés.

 

 

Oroszország

 

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium által közölt adatok szerint februárban a hazai össztermék (GDP) 2,8%-kal csökkent tavaly februárhoz képest, miután januárban az éves szintű csökkenés kisebb, 2,2% volt. Az idei első két hónapban az orosz gazdaság teljesítménye 2,5%-kal esett a tavalyi azonos időszakhoz képest. Tavaly az orosz GDP 3,1%-kal csökkent. Az orosz jegybank az idei évre 3-4%-os, a gazdaságfejlesztési minisztérium pedig 3,3%-os gazdasági növekedést vár, míg a szakértők véleményének átlagában 2,8% szerepel.

 

 

Magyar gazdasági és kereskedelmi folyamatok, adatok, előrejelzések

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-re a korábbinál valamivel nagyobb, 4-6%-os gazdasági növekedést, és ugyancsak magasabb, 3,8-3,9%-os inflációt vár legfrissebb inflációs jelentésének fő számai szerint. A jegybank ezúttal is megjegyzi: a koronavírus-járvány következtében a gazdasági kilátásokat továbbra is érdemi bizonytalanság övezi. A legújabb előrejelzés szerint 2022-ben a GDP 5-6%-kal nőhet, az infláció a 2,9-3%-os tartományban várható. 2023-ban változatlanul 3%-os infláció mellett 3,5%-os gazdasági bővülést várnak.

 

A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az export ismét meghaladta a 100 milliárd EUR-t, amellyel a világon a 34. legjobb teljesítményt nyújtotta Magyarország úgy, hogy lakosságszám tekintetében csak a 94. helyen áll.

 

2021 januárjában 855 millió EUR volt a termék-külkereskedelmi forgalom többlete, ami 443 millió EUR-val haladja meg 2020 azonos időszakit. A kivitel 3,1%-kal, a behozatal 7,2%-kal múlt alul az egy évvel korábbit. Decemberhez képest 3%-kal nőtt az export, míg az import 1,8%-kal mérséklődött. A gépek és szállítóeszközök 2020. januári áron számított kivitele 5,3, behozatala 5,6%-kal mérséklődött. A feldolgozott termékek exportja 1,8%-kal nagyobb, importja 5,4%-kal kisebb lett. Az energiahordozók exportja 3,4, importja 29%-kal kisebb lett. Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 5,1, a behozataláé 9,9 %-kal csökkent.

 

A Kínával való gazdasági kapcsolatok elmélyítését célzó „17+1” együttműködés (China-CEEC) már 2013 óta működik, de emellett nagy potenciált rejt az infrastrukturális fejlesztések tekintetében az ennek mintegy ellenpólusaként 2016-ban intézményesült Három Tenger Kezdeményezés (3SI - Three Seas Initiative). A Három Tenger Kezdeményezés keretében megvalósuló fejlesztéseket a Fejlesztési Alapon túl a magánszektor beruházásai támogatják. A kezdeményezés erőteljes diplomáciai támogatást élvez az USA részéről, amely a 2020. februári müncheni biztonsági konferencián egymilliárd dollár értékű felajánlást tett a kezdeményezés infrastrukturális projektek finanszírozására. A fokozott amerikai érdeklődés jól tükrözi a Három Tenger Kezdeményezés mögött húzódó elsődleges geopolitikai célt: megakadályozni Kína komolyabb térnyerését a régióban, valamint éket verni Oroszország és annak korábbi közép-európai befolyási övezete között. Közép-Európa is potenciális piacot jelent számára az energiahordozók, valamint a szállításukhoz, tárolásukhoz szükséges technológiák exportja tekintetében. A 2021 februárjában megrendezett – immár kilencedik – 17+1 csúcstalálkozón a felek az együttműködés új területekre (például oktatás, egészségügy, tudományos kutatás) való kiterjesztésében állapodtak meg. A posztpandémiás gazdasági fellendülésre összpontosító csúcstalálkozón Kína azt kívánta demonstrálni, hogy a KKE-régióval fennálló kapcsolatai továbbra is stabil lábakon állnak. A régió infrastrukturális és gazdasági fejlesztésével kapcsolatos tervek megvalósulása egyébként olyan pozitív eredményekkel járhat, mint a tudományos és oktatási potenciál megerősítése. Végső soron pedig akár olyan hozadékai is lehetnek, mint például az ellátási láncoktól való függés mértékének mérséklése. Az egymásnak homlokegyenest ellentmondó nagyhatalmi érdekek között kihívásokkal telivé válhat a diplomáciai mozgástérben való hatékony manőverezés.

 

 

Magyar ágazati gazdasági és kereskedelmi folyamatok, adatok, előrejelzések

 

 

Élelmiszeripar

 

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar exportja értékben 2,3, mennyiségben 4,5%-kal nőtt tavaly az előző évihez képest. Az élelmiszer-gazdaság 5,3%-kal javított külkereskedelmi egyenlegén, a nemzetgazdasági kivitelben pedig 9,2% volt az agrárium aránya. A gabona dominált a kivitelben, és a magas terményárak, valamint a következő évek forrásbősége által generált fejlesztések várhatóan tovább javítják az ágazat külpiaci teljesítményét. A kukorica exportvolumene csaknem 35%-kal bővült tavaly, a búzánál is jelentős, 16,4%-os exportérték-növekedés volt megfigyelhető. Az alapanyagok kivitelének szárnyalása egyben azt is jelezte, hogy megakadt a magas feldolgozottságú élelmiszerek arányának mintegy évtizede tartó növekvő trendje, de ezek 40%-ot közelítő aránya az exportban már így is jelentős eredmény. Az importban továbbra is a késztermékek aránya a legmagasabb. Az idén az agrárexport értéke elérheti a 10 milliárd EUR-t az import változatlan értéke mellett, vagyis az egyenleg tovább javulhat.

 

 

A 2014 és 2020 közötti uniós támogatási ciklusban összesen 468 milliárd Ft támogatást ítéltek oda a Magyarországon működő élelmiszeripari cégeknek, ez több mint másfélszerese az eredeti terveknek. Az idén már 250 milliárd Ft-ot fog az Agrárminisztérium (AM) megpályáztatni, és a következő két évben is tartva ezt a tempót, három év alatt összesen 750 milliárd Ft fog a magyar élelmiszeriparba áramlani. Már az idei első fél évben, azaz három hónapon belül 50 milliárd Ft-os keretet nyit meg az AM, amelyből kis értékű élelmiszeripari fejlesztésekre lehet majd támogatást kapni, a nagyobb méretű projektekre pedig az év második felében 200 milliárd Ft forrást biztosítanak.

 

Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka - mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője. A kormoránok az idén szokatlanul nagy kárt okoztak az ivadékokban, ami a következő két év termelésére hat negatívan. Az árak a tavalyinál 10%-kal magasabbak, és várhatóan tovább emelkednek. Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy a hazai kereslet egyre nő, ami megnövekedett halfogyasztást jelez. A szokatlanul korán felpörgő, főként Romániába, Lengyelországba és Németországba irányuló kivitel láttán a MA-HAL februárban felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a halgazdálkodóknak nincsenek pluszkészleteik.

 

A Dél-Amerikából az Egyesült Államokba történő kávészállítás költsége megduplázódott, ami a többi árucikk áremelkedésével párhuzamosan erős inflációs nyomást fejthet ki a világgazdaságra. A probléma oka, hogy kevés a konténerhajó, emiatt akadozik a szállítás, s az Egyesült Államok készletei 6 éves mélypontra zuhantak. A brazil szárazság sem segít a deficit kezelésében, a válságból való kilábalás kereslete pedig csak fokozza a nyomást. Az arabica kávé határidős jegyzése tavaly október óta már 24%-ot emelkedett.

 

 

Elektronika

 

A várthoz képest 30%-kal kevesebb 5G-s mobil készülhet idén. A fogyasztók rendkívül széles köre kezdi majd a saját bőrén érezni az elmúlt hónapokban kialakult, elsődlegesen a koronavírus-járvány által kiváltott félvezetőhiányt. A probléma már az összes technológiai szektort érinti, az autóktól az okostelefonokon át a laptopokig mindenhol gondot okoz a gyártásban.

 

 

Egészségipar

 

Egészséges Magyarország 2021−2027 címmel készített ágazati stratégiát a következő hét évre az egészségügyért felelős államtitkárság. A nagy költségű infrastrukturális beruházások mellett az alapellátás megerősítésére, az orvosi bérrendezésre és a digitális átállásra költenek a Helyreállítási és Reziliencia Terv (RRF) keretéből (az Európai Unióban a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállításának elősegítésére összesen 1,8 ezer milliárd EUR-ból gazdálkodhatnak a tagállamok). A népegészségügy, a prevenciós- és szűrőprogramok, a tartós ápolás-gondozás, valamint a humánerőforrás fejlesztését a Humánfejlesztési Operatív Programból (HOP) finanszírozzák. A lakóhelyközeli ellátások és az egyenlő hozzáférés feltételeinek megteremtéséhez, a célzott egészségfejlesztéshez az alap és a járóbeteg-szakellátásban a Versenyképes Magyarország Operatív Program (VMOP) biztosítja majd a forrásokat. A digitális szolgáltatások bővítésére és korszerűsítésére a Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) ad lehetőséget. Más, kisebb volumenű operatív programokból is részesülhet az egészségügy, így például az intézmények energetikai korszerűsítésére a Zöld Infrastruktúra és Klímavédelmi Operatív Program (ZIKOP) ad majd lehetőséget.

 

 

Építőipar

 

A kormányzati felújítási program sok új vállalkozót generált az építőiparban. Rekordszámú vállalkozás indult 2021 februárjában, amikor 738 építőipari cégalapítást tettek közzé, ami még a 2000-es évek építőipari cégalapítási hullámain is messze túltesz. Ugyanakkor az újonnan induló felszámolások száma is kimondottan magas, egy hónap alatt 105 felszámolási eljárás került közzétételre az ágazatban. A magas cégalapítási számokban több hatás együttesen érvényesül. Egyrészt az ágazat magas és növekvő cégbejegyzési számokat produkál évek óta, másrészt a koronavírus-járvány hatására sok új vállalkozó kényszerült erre pályára, harmadrészt a kormányzati ösztönzőprogramok a fehéredés irányába tolják a szektort.

 

 

Könnyűipar

 

A GLAMI divatkereső platform iparági jelentése szerint a ruházati- és divatárucikkek online kereskedelemével foglalkozó vállalkozások körében egyre nagyobb szerephez jut a mesterséges intelligencián alapuló eszközök használata. A kereskedők 30%-a tervezi növelni az MI eszközökbe való befektetéseinek mértékét, valamint azok a szervezetek, amelyek MI eszközöket használ az e-kereskedelmi platformjaikon 2023-ig 25%-os hatékonyságnövekedésre számíthatnak mind az ügyfél-elégedettség, mind a bevételek, mind pedig a költségcsökkentés területén is. A jelentés négy területet jelöl meg, amelyeken a kereskedelmi platformok számára kiemelt jelentőségű lehet az MI-eszközök használata: hiper-perszonalizáció és vizuális keresés, a visszaküldött áruk számának csökkentése, az ügyfélszolgálat költségcsökkentése, készletgazdálkodás- és kereslet előrejelzés.

 

 

Zöldgazdaság

 

Az elektromos autók és a megújuló energia felfutásának az időszaka érkezett el. Az érdeklődés középpontjába kerültek azok az alapanyagok, amelyek a zöldgazdaság kiépítéséhez, például az akkumulátorok gyártásához elengedhetetlenül szükségesek. A Global Lithium & Battery ETF-ek árfolyama tavaly 170%-kal száguldott felfelé. A piacok ráébredtek, ha a kormányok tartani akarják a vállalásaikat, amelyek szerint az évszázad közepére karbonsemlegessé teszik a gazdaságaikat, akkor ezen alapanyagok iránt tartós és erős kereslet mutatkozik majd. A tiszta energiával kapcsolatos erőfeszítés, a villanyautók töltőállomás-hálózatainak a kiépítése olyan mértékű lesz, hogy mellette eltörpül majd az ezredfordulón tapasztalt árupiaci boom, amely a fémek és az olaj árát hajtotta fel. Hamarosan elérkezik az a pillanat, hogy hiány lesz a világpiacon nikkelből, rézből és kobaltból. Paradox a helyzet: a zöldülés jegyében alapanyaghiány áll elő, amelynek a megoldásához pont a zöldkampánnyal szöges ellentétben álló kitermelési folyamatokat kellene beindítani. Az ágazatba történő beruházások még most is túl alacsony szintűek a várható kereslet kielégítéséhez. Ennek eredményeképp az árak volatilisek lesznek, így az elektromos autók és az akkumulátorok gyártói nem tudják majd csökkenteni a költségeiket.

 

 

Felhasznált források:

 

COVID-19

2021. április 1.

További hírek