2025. május 28-án Magyar-Új-zélandi Üzleti Fórum került megrendezésre Budapesten, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szervezésében.
A rendezvény elsődleges célja az Új-Zélandhoz fűződő üzleti kapcsolatok feltérképezése és elmélyítése volt. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet kapott a kétoldalú gazdasági együttműködés megerősítése és a befektetési lehetőségek azonosítása.
Az eseményen többek között részt vett Bihari Katalin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, Simon Bridges, az Aucklandi Üzleti Kamara vezérigazgatója, valamint Dr. Artner Gábor Péter, a HEPA vezérigazgató-helyettese.
Bihari Katalin beszédében emlékeztetett, hogy az első hivatalos magyar állami delegáció 1999-ben tett látogatást Új-Zélandon. Hangsúlyozta, hogy Magyarország azóta igen jelentős gazdasági növekedést ért el. E fejlődés eredményeként napjainkra meghatározó gazdasági szereplővé vált, amit az a tény is kiválóan alátámaszt, hogy a világ 40 legnagyobb exportőr-országának egyikeként van számontartva.
Az exporttevékenység terén elért sikerek kapcsán a helyettes államtitkár kiemelte a HEPA szerepét, amely jelentős mértékben hozzájárul a magyar vállalkozások nemzetközi piacokon való érvényesüléséhez.
A továbbiakban elmondta, hogy 2024-ben Magyarország 99 millió dollár értékben exportált javakat Új-Zélandra, ami megközelítőleg 100%-os növekedést jelent a tíz évvel korábbi, tehát 2015-ös adatokhoz képest. A főbb exporttermékek között szerepelnek a járművek, a gépészeti és villamos berendezések, valamint az orvosi és mérőberendezések. Emellett a magyar vállalatok versenyképes, tudásalapú megoldásokat kínálnak a fenntartható vízgazdálkodás területén is. Ez jól mutatja, hogy komoly üzleti potenciál rejlik a két ország közötti gazdasági együttműködésben. Ebből kifolyólag Magyarország elkötelezetten törekszik az Új-Zélanddal fennálló gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok további erősítésére és mélyítésére.
Ezt követően ismertette, hogy az Európai Unió 2024 májusában szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Új-Zélanddal. Az ilyen jellegű egyezmények hozzájárulnak a piaci hozzáférés javításához, a versenyképesség növeléséhez, és kedvezőbb feltételeket teremtenek a beruházások számára, ezzel hozzájárulva a nemzetközi együttműködés erősítéséhez.
Simon Bridges aláhúzta, hogy országa nagy hangsúlyt fektet a közös értékek, a bizalom és a rugalmasság szerepére a nemzetközi üzleti kapcsolatokban. Majd kifejtette, hogy a csendes-óceáni ország számára különösen fontosak az olyan innovációra, fenntarthatóságra és kölcsönös előnyökre épülő együttműködések, mint amilyen Új-Zéland és Magyarország között áll fenn. A vezérigazgató emellett bizakodóan tekint a 2024-ben létrejött szabadkereskedelmi megállapodás által kínált lehetőségekre, amelyek már egy év távlatában is komoly előrelépést hoztak az európai kontinens és a szigetország gazdasági kapcsolataiban.
Dr. Artner Gábor Péter is rámutatott az EU és Új-Zéland között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás fontosságára, amelynek köszönhetően olyan ikonikus magyar termékek juthatnak el egyszerűbben az új-zélandi piacra, mint a Tokaji bor, a csokoládé vagy más élelmiszeripari különlegességek. A magyar cégek számára pedig megnyílt az új-zélandi szolgáltatási szektor, amelyen belül kiemelendő a pénzügyi, telekommunikációs és logisztikai terület.
A vezérigazgató-helyettes továbbá kijelentette, hogy az együttműködés már most is kézzelfogható, hiszen több magyar cég is sikerrel működik a szigetországban. A jövőbeni közös fejlesztések számára különösen az agrár- és élelmiszeripar, a víz- és hulladékgazdálkodás, az egészségipar és az IKT szektor kínál ígéretes lehetőségeket.
A megjelent 31 magyar és 16 új-zélandi vállalkozás képviselőinek B2B megbeszélések során is lehetősége nyílt a partnerkeresésre és az üzleti kapcsolatok elmélyítésére.