A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szervezésében megvalósuló Magyar – Orosz Üzleti Fórum 2024. szeptember 20-án került megrendezésre Budapesten.
A nagyszabású eseményen részt vett többek közt Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója, Szekeres István, a Magyar Kereskedelmi Iparkamara Orosz – Magyar Tagozatának elnöke, Mihail Albertovics Muraskó, Oroszország egészségügyi minisztere, Alekszei Evgenievics Repik, a Gyelovaja Rosszija (Business Russia) szervezet elnöke és Szergej Removics Krasilnikov, az Orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének Nemzetközi Együttműködésért felelős alelnöke is. Az esemény célja az orosz-magyar bilaterális kapcsolatok és az egymás közötti kereskedelem és kommunikáció megerősítése volt. A rendezvény a nyitóbeszédeket követően szekcióülésekkel folytatódott, amelyek három fő területet fedtek le: atomenergia, egészségügy és agrikultúra. A rendezvény keretein belül a megjelent vállalatoknak lehetőségük volt B2B megbeszéléseket folytatni az említett három területet érintve.
Szijjártó Péter nyitóbeszédében rámutatott, hogy az elmúlt időszak kiemelkedő mezőgazdasági és élelmiszeripari sikereit jól példázza, hogy egy magyar vállalkozás bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé, a piaci részesedése pedig már meghaladja a tíz százalékot. Emellett a magyar élőállat szállítás is rendkívül megnőtt Oroszország irányába, és újabb engedélyeket hagytak jóvá a baromfiexport bővítésére. Érintette az egészség- és gyógyszeripart is, amely területeken komoly exportsikereket ért el az egyik hazai gyógyszergyártó vállalat.
A vállalati sikerekről szót ejtve Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója kiemelte, hogy az egészségipar területén jelentős eredményeket értek el magyar vállalkozások az orosz piacon. Mint fogalmazott, a két ország közötti gazdasági együttműködés szempontjából kiemelt fontosságot élvez az agrárszektor, az élelmiszeripar és azon belül is a húsipar. A magyar külkereskedelem szerkezetéről szólva Jenei Gábor kiemelte, hogy Magyarországon növelni kell a kis- és középvállalkozások súlyát az exporton belül, emellett aláhúzta: a jelenlegi exportpiaci pozícióink megőrzése mellett erősítenünk kell az Európai Unión kívüli piaci jelenlétünket ezért Oroszország is kiemelkedő jelentőségű üzleti partner Magyarország számára.
Mihail Albertovics Muraskó, Oroszország egészségügyi miniszterének az eseményen elhangzott beszédéből kiderült, hogy a magyar befektetők számos adókedvezményre, új befektetési mechanizmusokra és a pénzügyi és adminisztratív akadályok csökkentésére számíthatnak Oroszországban. A miniszter továbbá felhívta a figyelmet Oroszország előző évi 4,4 százalékos gazdasági növekedésére és az ország kiemelkedő vásárlóerejére, ami a 4. legnagyobb a világon. Fontos, hogy „bővítsük a közös projektek számát” – emelte ki. A magyar cégek jelenleg is számos orosz mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon vesznek részt, mindez pedig mindkét ország számára kölcsönösen előnyös – fogalmazott.
Aleksei Evgenievics Repik, a Gyelovaja Rosszija szervezet elnöke felhívta a figyelmet a HEPA orosz partnereivel végzett eredményes munkára, és az atomenergia, a gyógyszeripar és a mezőgazdaság területének fontosságára a bilaterális kapcsolatokat illetően. Az orosz diagnosztikai és gyógyszerészeti ipar hatalmas fejlődésen ment keresztül, ami ma már nemzetközi érdeklődésre tart számot – emelte ki.
„Oroszországban virágzik a befektetési környezet, a gazdasági mutatók is jól szemléltetik az érdeklődést az orosz piac iránt” – fogalmazott Szergej Removics Krasilnikov, az Orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének Nemzetközi Együttműködésért felelős alelnöke. Kiemelte, hogy az egészségügy területén jelenleg is számos befektetési lehetőség áll fenn és több ezer olyan projekt van folyamatban, amelyek a lakosság és a cégek számára is egyaránt fontos – fogalmazott.
Az üzleti fórumon összesen 78 vállalat 173 fővel képviseltette magát. A magyar exportáló vállalkozások szempontjából az ilyen rendezvények rendkívül fontosak a partnerkeresés és a nemzetközi kapcsolatépítés szempontjából. Az eseményen résztvevők megismerhették az orosz és magyar üzleti lehetőségeket, számos megbeszélés zajlott a vállalkozások képviselői között, valamint a vállalati szektorból érkezőknek lehetőségük nyílt a megjelent szervezetek képviselőivel is találkozni.