Ismét megrendezésre kerül a Nyugat-Balkán egyik nagymúltú expója. 2024. november 28-án nyitja meg kapuit az 55. újvidéki turisztikai kiállítás. Magyarország idén sikeresen szerezte meg a partnerországi státuszt, az erről szóló együttműködési megállapodást Ikola Lovrić, az Újvidéki Vásár igazgatója, valamint Nestor Andrea, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettese írták alá. Ennek jelentőségét jól mutatja, hogy a háromnapos esemény a régió egyik legfontosabb turisztikai rendezvénye.
A Vajdaság Autonóm Tartomány közigazgatási központjában megvalósuló vásár tökéletes alkalmat kínál a szektor trendjeinek és befektetési lehetőségeinek megismerésére, ezen felül az esemény platformként szolgálhat üzleti kapcsolatok feltérképezésére és kiépítésére.
A hazánk számára komoly lehetőséget biztosító együttműködés aláírásán résztvevők sorát gazdagította Juhász Bálint, a Vajdasági Tartományi Képviselőház elnöke is, aki a következőt nyilatkozta: „Ha van ország, amelyre Vajdaság és Szerbia a turizmus tekintetében felnézhet, akkor az mindenképpen Magyarország, a 10 millió Budapestre érkező turistájával, amely visszaszerezte vezető szerepét a közép-kelet-európai országok között, mint turisztikai vezető desztináció, de a borturizmus, a kerékpáros turizmus, vagy fürdőturizmus is magas szinten van Magyarországon.”
Az ehhez hasonló események kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen segíthetik a magyar turizmus fellendítését és a Vajdaság gazdasági felzárkózását, illetve a magyar gazdasági szereplők nemzetközi kapcsolatépítését is.
Forrás: PANNON RTV