Európai Regionális Fejlesztési Alap

Világhírű márkák is ismerik már a szurkolókat támogató magyar vállalkozást, avagy így működik együtt a SEYU csapata és Talmácsi Gábor a SportTech Hungary Programban

Együttműködés

2022. március 28.

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség által koordinált SportTech Hungary több mint egy éve nyújt támogatást a sport területén leginnovatívabb és legelhivatottabb vállalkozásoknak, hogy egyedülálló termékeik és szolgáltatásaik ne csak itthon, de külföldön is sikerrel járjanak.

 

Az eddigi tapasztalatokról és a program által elért eredményekről összesen 10 résztvevő vállalkozást kérdeztünk meg. Interjúsorozatunk első részében a SEYU vezetője és alapítója, Vecsernyés Tamás, valamint a vállalkozás sportnagykövete, Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző mesél. 

 

HEPA: Mindenekelőtt kérlek, mondj pár szót a vállalkozásról: mivel foglalkoztok, mikor és milyen céllal alapították meg a SEYU-t?

VT: A céget 2018 nyarán indítottuk 3 másik alapítótársammal. Természetesen minket is a sportolás szeretete, a sportolás kötött össze, és rendkívül elhivatottak voltunk, hogy a sport világában a digitalizációt alkalmazva egy olyan szolgáltatást, terméket hozzunk létre, amely boldogságot tud szerezni nagyon sok ember számára nemcsak Magyarországon, de a világon mindenhol.

 

A SEYU célja, hogy lehetőséget adjon minden sportrajongónak megmutatni, ahogy sztárjaiknak, sportolóiknak szurkolnak hétről hétre, életről életre, generációkon át, és mindezt úgy biztosítja, hogy a bárki által bárhol készült buzdító fotókat és üzeneteket a pálya melletti és a lelátók feletti LED kijelzőkre juttatja.

 

Bizonyára nem mondok újat, ha azt mondom, hogy egy-egy sporteseményt rengetegen követnek távoli helyszínekről is, hiszen egy Real Madrid szintjén például a stadionok befogadóképessége már véges, de a földrajzi távolságok vagy a gazdasági nehézségek is akadályai lehetnek a szurkolók személyes jelenlétének. Ha visszagondolok, kisgyerekként nekünk sem volt sok lehetőségünk tőlünk messze eső meccsekre vagy akár NBI mérkőzésekre járni, ami úgy vélem a mai napig kiemelkedő szórakozás mind a      gyerekeknek, mind a felnőttnek egyaránt. Éppen emiatt szerettünk volna egy olyan megoldással kedveskedni, melynek segítségével kicsik és nagyok is – legalább egyszer az életük során – részesévé válhatnak a meccsnapoknak, és átélhetik azok felejthetetlen hangulatát egy különlegesebb módon.

 

 

HEPA: A SportTech Hungary-hez már a kezdetekkor, 2020-ban csatlakoztatok, viszont említetted, hogy a SEYU-t 2018-ban alapítottátok. Mi történt abban a két évben? Milyen indíttatásból jelentkeztetek a programba?

VT: Mikor elindultunk a cégünkkel, lépésről lépésre építkeztünk, így elsőként kisebb magyarországi klubokat kerestünk meg. Nem sokkal később azonban sikerült egy nagyobb klubbal, a Telekom Veszprémmel is együttműködést kötnünk, ami nem meglepő módon nagyot lendített az akkori fejlesztéseken, majd ehhez jött még a lehetőség – és itt továbbra is csak az első félévünkről beszélünk -, hogy a női junior kézilabda világbajnokságon, valamint a DVSC SCHAEFFLER      kézilabda csapatával is dolgozhassunk. Ez volt 2018-ban. 2019-ben pedig folytattuk amit elkezdtünk, és akkor már 6 hazai szervezésű világeseményen is részt tudtunk venni, ami nagyon jó alkalom volt arra, hogy az itteni szakembereknek megmutassuk, szolgáltatásunk milyen értéket tud teremteni számukra és milyen élményt a szurkolók számára.

 

2020 első negyedévében jutottunk el arra a pontra, hogy már egy kifejlett, megbízható terméket tudhattunk magunkénak, amely folyamatosan működött országhatáron belül, bizonyos csapatoknál, bizonyos szövetségeknél, és ennek hatására döntöttünk úgy, hogy célba vesszük a külföldi piacokat is. A HEPA és a Külügyminisztérium programja itt jött be a képbe, mert úgy gondoltuk nagy segítségünkre lehet ebben, nem beszélve arról, hogy olyan sportolókkal működhetünk együtt, akik fontos információk mellett olyan különleges energiát hordoznak magukban, amely képes tovább emelni a cégünk értékét.

 

HEPA: Most, hogy már több mint egy éve csatlakoztatok a SportTech Hungary-hez, mit gondolsz, miért jó ez a program, mitől egyedi? Mi, mint HEPA és Külügyminisztérium, miben tudtunk nektek támogatást nyújtani?

VT: Először mindenképpen a sportolókkal való nagyon közeli munkát emelném ki, illetve a számunkra igen hasznos, zárt ajtók mögött megtartott workshopokat. Az utóbbi nagyban segített minket, hogy a kiajánlónkat a megfelelő formába öntsük, és az valóban a megfelelő üzeneteket hordozza magában, az előbbi pedig nem is kérdés mekkora hozzáadott értéket képvisel.

 

De nem szabad kihagyni a KGA (külgazdasági attasé) hálózatot sem. Pár hete a kínai külgazdasági attaséval volt egy hívásunk, ahol olyan hasznos információkat, ismereteket kaptunk meg az ottani piacról, melyek nélkül valószínűleg igen küzdelmes lenne      bekerülni oda. Felkészítenek igazából mindenre, segítik a gyors beilleszkedést és nagyon komoly kapcsolati tőkével rendelkeznek, ami véleményem szerint kiemelkedően fontos egy olyan vállalkozás életében, amely még csak bontogatja szárnyait a külföldi piacokon.

 

HEPA: Említetted a közös munkát a sportolókkal, ahol a SEYU csapata most is Talmácsi Gáborral dolgozik. Mondanál pár szót az együttműködésről?

VT: Talma tudása a motorsportok kapcsán mondhatni ugródeszka volt nekünk, hogy ezen a területen is érvényesülni tudjunk. Sokat segít például abban, hogy megtaláljuk azokat a szövetségeket, amelyek nyitottabbak a digitalizációra, mert ugyan a folyamat már az elmúlt 10 évben elkezdődött, viszont minden sportág, minden szövetség és klub különböző fázisban van. Szerencsére Talma támogatásával jóval egyszerűbb dolgunk van, hiszen azt is pontosan tudja, hogy a számunkra érdekes szövetségeknél kik azok a szakemberek, akikkel a közös munka reményében fel lehet venni a kapcsolatot. Ebből is látszik, hogy Talma kapcsolati tőkéje a motorsportban globális szinten is egyedi.

 

 

HEPA: Itt akkor át is adnám neked a szót, Gábor. Mint sportnagykövet – aki rendelkezik nemzetközi tapasztalattal és világbajnok is volt már – te is a legelején csatlakoztál a programhoz. Mik a tapasztalataidat?

TG: Mikor belevágtam a kihívásba, még számomra se volt 100%-ig tiszta, hogy mi vár majd rám. Egy év elteltével azonban azt tudom mondani, hogy ez a kezdeményezés a sportolók esetében is teljesen más alapokra helyezi a hosszútávú üzleti elképzeléseket. Amellett, hogy számunkra is lehetőséget ad a kapcsolatrendszerünk bővítésére, megismerhetünk olyan tehetséges csapatokat is, mint a SEYU.

 

Örömmel és egyben büszkeséggel tölt el, hogy miután elkezdtünk velük együtt dolgozni, egy olyan szakember gárdával tudtam segíteni a munkájukat, akikkel együtt nemcsak a motorsport szövetségeket, szervezeteket tudtuk megcélozni, de felállítottunk egy olyan újfajta stratégiát, mellyel képesek vagyunk még hatékonyabban és eredményesebben elérni azokat a területeket, amelyek számunkra fontosak. És ezzel el is árultam, hogy nem egyedül dolgozom: megvannak a munkatársaim akikkel folyamatosan ötletelünk, és közösen a SEYU-val hétről hétre átbeszéljük a teendőket. Az utóbbi egy hónapban például egy igen fontos megbeszélésre készültünk, ahol egy, a motorsport területén világ élvonalába tartozó szervezettel kerülünk majd közelebbi kapcsolatba.

 

HEPA: Ez valóban szép eredmény. Tudtok még hasonló sikersztorikat említeni, amely a közös munkátoknak és közvetve a SportTech Hungary programnak köszönhető?

VT: Nekünk az óriási előrelépés, hogy világhírű brandek szakemberei vagy éppen a világ egyik legnagyobb motorversenysorozatának a vezérkara egy telefonhívással elérhető. Ez mind a közös munka eredménye, amitől most kicsit libabőrös is lettem. Azt hiszem az egész csapat nevében mondhatom, hogy álmodni nem mertünk volna ilyenekről – arról sem, hogy Talmával ilyen kapcsolatba kerülünk majd.

 

TG: És ha már konkrét sikersztori: ilyen volt a nemrég megrendezett HUMDA Mini Moto Safety rendezvényünk is a Talmácsi-ringen, ahol 100 gyermeknek tanítottuk meg a motorozás alapjait, és ahol egy pilot program keretében a SEYU is megjelent a szolgáltatásával.

 

VT: Így van. Talmával készíthettek közös selfiet a jövő reménységei, és virtuálisan azok is pózolhattak vele, akik nem tudtak részt venni az eseményen. Ezzel nagy élményt adtunk a jelenlévő családoknak és bekapcsolódási lehetőséget biztosítottunk azok számára is, akik csak távolról tudták figyelemmel követni a történéseket.

 

HEPA: Eseménydús egy év áll mögöttetek, de mi az, ami még rövid vagy hosszú távú célotok lenne a program során?

VT: Kitűzött célunk, hogy a következő 18-24 hónapban New Yorkban, Madridban, Singapúrban, illetve Londonban is létesítsünk irodát. Szeretnénk, ha ezekben a városokban 3-5 helyi munkavállaló segítené a munkánkat, vagy akár kint élő magyar személyek, akikben megvan a kulturális kapcsolódás, a sport iránt szeretet és az ottani piac ismerete. Nem kis projekt elébe nézünk ezzel a tervünkkel, de hiszünk benne, hogy kemény munkával, valamint Talma és a SportTech Hungary program támogatásával többek közt ezt az álmunkat is megvalósíthatjuk.

Együttműködés

2022. március 28.

További hírek