A mintegy 23 milliárd forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatást Magyarországon bejegyzett kis-, közép- és nagyvállalatok igényelhetik, minimum 280 millió forint, maximum 3 milliárd forint összegben. A támogatást a célországokban tervezett beruházásokra kell fordítani.
A konstrukció olyan projektek részére nyújt támogatást, amelyek megfelelnek a Nemzeti Exportstratégiában megfogalmazott és nagy potenciálú piacokra irányuló befektetési irányelveknek, illetve Magyarország nemzetközi fejlesztési együttműködéseire vonatkozó szakpolitikai stratégiának.
A vissza nem térítendő támogatás 50%-a előleg formájában elérhető a nyertes vállalatok számára.
A pályázati felhívás az alábbi linken keresztül érhető el:
A pályázati felhívásra való jelentkezéshez előzetes regisztráció szükséges, a regisztrációs felület 2020. július 21-től elérhető ezen a linken. Az előzetes regisztráció 2020. szeptember 10-én 16:00 órakor lezárul.
A pályázatok értékelése szakaszonként történik a pályázati felhívásban foglaltak szerint.
A pályázók az exportérettségi kérdőívet itt tölthetik ki.
Külpiaci Növekedési Támogatás támogatott pályázatai
Gyakran Ismételt Kérdések:
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.11.30.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.11.20.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.11.11.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.11.04.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.10.20.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.10.01.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.09.25
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.09.18
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.09.16.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.09.11.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.09.08.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.09.03.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.08.28.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.08.25.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.08.18.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.08.14.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.08.12.
Külpiaci Növekedési Támogatás GYIK - 2020.08.07.
Kapcsolódó közlemények:
Pályázati közlemény (2020.11.26.)
Pályázati közlemény (2020.09.08.)
Pályázati közlemény (2020.09.01.)
Közlemény az előzetes regisztráció határidejének meghosszabbításáról (2020.08.19.)
Kapcsolódó dokumentumok:
Adatlap Gazdasági társaság által vállalt kezesség bonitás vizsgálatához
Pénzügyi útmutató (2023.04.18-től hatályos)
Pénzügyi útmutató (2022.12.01-től hatályos)
Marketing és kommunikációs útmutató
Segédlet helyszíni ellenőrzéshez